Verőfényes tavaszi nap, még az óriás irodaház bejárata is csillog-villog. Berobogunk a forgóajtón, a fejem tele a következő órák megbeszéléseivel, adatokkal, információkkal, nyílegyenesen haladunk a célunk felé. Státuszmegbeszélés, szponzori egyeztetés, workshop, projektterv, határidők, célok-célok. Rövid egyeztetés, kis mosolyok, önbizalom, csacsogok. 6. emelet, néhány másodperc.
Néhány lépéssel a liftbe lépünk.
Mi ez az illat, honnan került elő? Nem vagyunk egyedül…
Majd megáll az idő… Ő, a MÚLT, ott áll teljes valójában.
Biccentés. Kicsit homályosan látok. Muszáj máshova néznem. Ez a sarok pont megfelel.
Túl hangosan veszem a levegőt? Túlságosan is csend van…
Megfagyok én is… Egyesével minden szőrszál álldogál felfelé a kezemen.
Hahó – hol vagytok gondolatok? Merre keresselek titeket? Hol van egy biztonságos sarok a tekintetemnek? Mikor lesz már vége ennek az órák óta tartó útnak? Vagy már évek óta utazunk?
Hogy, hányas gomb???
Lassú levegővételek… még las..sabb moz…du…la…tok…
Távolból egy apró csengetés. Kiszáll…
Érzem magamon a kérdő tekinteteket? Ez meg mi volt??
Hogy mi? Csak a le nem zárt múlt…
És rohanunk tovább.
Kommentek